Valahogyan eszembe jutott, hogy Fjodor Mihajlovics, aki pokoli szerencsejáték-szenvedélye miatt köztudottan többször is megfordult  feleségével, Annával  Európa játékkaszinóiban (mellesleg gyógyfürdőhelyein is), egyszer Baselban járván - éppenséggel nagyon rossz lelkiállapotban - egy átrulettezett éjszaka utáni délelőttön, szinte rutinszerűen látogatott el a város múzeumába (Kunstmuseum, Öffentliche Kunstsammlung), és ott ez a mélyen vallásos, gyenge idegzetű és sokszor epilepsziás rohamokkal küszködő ember megpillantotta ifjabb Hans Holbein Kiterített Krisztus-át. (Pontos címe: A halott Krisztus teste a ravatalon, 1521)

A kép előtt állítólag így kiáltott fel: "Egy ilyen képtől az ember elveszítheti a hitét!"

Valóban, ennél a remekműnél sokkolóbb halott Krisztus-festmény aligha akad az egyetemes művészettörténetben. Már a kép alakja is teljesen "abnormális":  pontosan egy kiterített halott méreteihez "alkalmazkodott" a művész. A kép "magassága" ugyanis 30 és fél centiméter, míg a hosszában (azaz széltében) 2 méter.  

A szemlélő...ne általánosítsunk: jómagam,  amikor hosszas keresés után először pillantottam meg (sok-sok évvel ezelőtt)  ezt a képet, az első gondolatom ez volt: nem valamiféle istengyalázás, blaszfémia Holbein részéről ez a kép.? Azután (a Mester többi képét elnézve) elhessegettem ezt az ostoba gondolatot. Ám ettől még megmaradt a másik nagy kérdés (s talán mindenkiben, aki először tanulmányozta ezt a festményt):  nézőként mit tudok kezdeni ezzel a képpel? Lehet-e művészi, esztétikai SZÉPről beszélni ebben az esetben? Miért éppen ilyen Holbein halott Krisztusa? Hiszen e szent és tehetségpróbáló témát, a halott Krisztus ábrázolását oly sok festő oldotta meg Holbein előtt és után is - kiválóan (és kevésbé kiválóan). Csak néhány hirtelen talált példa a netről:

A sor még hosszan folytatható volna, de a fentieken is éppen elegendő látni a sutábban ábrázolt, de  a későbbieknél sokkal jobban komponált középkori képektől kezdve az "életteli", erőtől duzzadó manierista és barokk Krisztusokon át a kínhalált a carrarai márvány fehérségével és simaságával szépnek és "'megváltónak" hazudó klasszicista "felfogásig" bezárólag sokféle halott Krisztus létezik, nem beszéve a giccses - Krisztust aranyozott vörös bársony baldachin alatt "fekve" ábrázoló, förtelmesen csúnya és anatómiailag is hibás - máltai templomdekorációról. Ha ezekhez a remekművekhez és fércművekhez képest most ismét egy pillantást vetünk Holbein kiterített Krisztusára, kiáltó a különbség. Lehet, hogy sokkoló, lehet, hogy szívfacsaróan borzalmas, de az igazságtartalma az előbbieket messze felülmúlja.

"A szép: igaz, s az igaz: szép" - mondja John Keats. Kevés mű van, melyen jobban be lehetne bizonyítani e keatsi (állítólag nem jól fordított) állítás helyességét.

Holbein Kiterített Krisztusa - szép, azaz művészileg tökéletes, mert emberileg igaz. S hogy mit kezdjünk Dosztojevszkíj kétségbeesett felkiáltásával a baseli múzeumban? Semmit. Dosztojevszkij nem a műalkotást szemlélte, hanem a műalkotást szemlélve hitének  központi alakját, mintegy esszenciáját érezte alapjaiban megrendülni. Az istenembert érezte sértve lenni, holott a kép az emberisten földi szenvedései utáni végtelenített pillanatot ábrázolja: a passió és az apotheózis közötti "köztes" térben és időben mozog.

ooo

2008, 03. 06. Ez a jegyzet csupán itt és Tabula Candida nevű weboldalam blogbejegyzései között olvasható: http://www.latomus.eoldal.hu/cikkek/blogfeleseg/6