Az egyetemes művészet több zseniális festményének témája a Passió két fontos momentuma: a keresztvitel, illetve a kereszt felállításának aktusa. Jézus – úgy gondolnánk, az Írás szellemében – a keresztje alatt görnyed vagy roskadozik, amint cipeli azt a Golgota felé. Fölérvén a kivégzés színhelyére, többek erőfeszítésével vagy kötelek segítségével állítják föl a keresztet, melyen megkezdődnek szenvedésének utolsó órái.

Ám a reneszánsz és a barokk művészek képzelete igencsak megsokasította a Fiúisten szenvedéseit e jelenetek „betűhív”, azaz a bibliai helyek szó szerinti ábrázolásával.  Az evangéliumok a két aktusra vonatkozóan így tájékoztatnak (Szent Jeromos, illetve Károly Gáspár szavaival):

Máté  (Matth.27, 32-33)
„Exeuntes autem, invenerunt hominem Cyreneum, nomine Simonem; hunc angariaverunt ut tolleret cricem eius. Et venerunt in locum qui dicitur Golgotha, quod est Calvariae locus.”

„Kifelé menvén pedig találkozának egy czirénéi emberrel, akit Simonnak hívnak vala: ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét. És eljutának arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya helyének neveznek.”
 
Márk  (Marc. 15, 21-22)
„Et angariaverunt praetereunetm quempiam, Simonem Cyreneum, venientem de villa, patrem Alexandri et Rufi, ut tolleret crucem eius. Et perducunt illum in Golgotha locum, quod est interpretatum Calvariae locus.”
 
„És kényszerítének egy mellettük elmenőt, bizonyos czirénéi Simont, aki a mezőről jő vala, Alexandernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét. És vivék őt a Golgotha nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mit: koponya helye.”
 
Lukács (Luc. 23, 26 & 33)
"Et cum ducerent eum, apprehenderunt Simonem quemdam Cyrenensem, venientem de milla, et imposuerunt illi crucem portare post Jesum... Et postquam venerunt in locum qui vocatur Calvariae, ibi crucifixerunt eum; et latrones, unum a dextris, et alterum a sinistris."
 
„Mikor azért elvivék őt, egy Czirénébeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után... Mikor pedig elmenének a helyre, mely Kopopnya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.”
 
János (Joan. 19, 17-19)
„Et bajulans sibi crucem, exivit in eum qui dicitur Calvariae locum, hebraice autem Golgotha, ubi crucifixerunt eum, et cum eo alios duos, hinc et hinc, medium autem Jesum. Scripsit autem titulum Pilatus, et posuit super crucem. Erat autem scriptum: Iesus Nasarenus, Rex Iudaeorum (I.N.R.I.)”
 
„És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak. Ahol megfeszíték őt, és ővele más kettőt, egyfelől és másfelől, középen pedig Jézust. Pilátus pedig címet is íra, és feltevé a keresztfára: Ez vala pedig az írás: a Názáreti Jézus a Zsidók Királya.”
 
A reneszánsz és barokk festményeket szemlélve jól látható, hogy a művészek – elenyésző kivétellel, akiknek képén Kürénéi Simon is szerepel, amint segíti cipelni a keresztet – nem a szinoptikus evangélisták, hanem János evangéliuma alapján dolgoztak. Ezt bizonyítja az ábrázolásokon látható, János-féle keresztfelirat (I.N.R.I.) is, hiszen a szinoptikusoknál ez is más-más, illetve rövidebb:
 
Máté 27, 37: "Hic est Iesus, rex Iudaeorum" (Ez Jézus, a zsidók királya.)
Márk 15, 26: "Rex Iudaeorum" (A zsidók királya)
Lukács 23, 38:  "Hic est rex Iudaeorum" (Ez a zsidóknak ama királya.)
 
Egy meggyötört, több sebből vérző, elgyengült ember hogyan is bírná el a feltehetően keményfából készült keresztet; hogyan cipelhetné végig a városon, ki a városból, sőt föl az emelkedőre? Erre, azaz ennek a képtelenségére szinte egyetlen művész sem gondolt - ragaszkodva János apostol szavaihoz: „...bajulans sibi crucem, exivit in ... Calvariae locum...”
 
A keresztre feszítés köztudottan a rabszolgák kivégzésére szolgáló eredeti ókori „módszer”, melynek lényege egyfelől az emberhez méltatlan halálnem, másfelől a tömeges kivégzést is lehetővé tevő gyorsaság.
A kereszt (crux) eredeti jelentése: ’bitófa’, ’akasztófa’, és alapvetően a vertikális részét értették rajta. Ezt a függőleges „szárat” (tulajdonképpen egy hengerszerű, később gerendaszerű farudat vagy faoszlopot) már jó előre beásták a földbe a keresztre feszítés helyszínén. Erre a beásott vagy alaposan földbe vert vertikális fára húzták fel az elítéltet, csak nem a nyakára hurkolt kötélnél fogva (amint a későbbi időkben szokás lett), hanem egy horizontális, rövidebb gerenda, az úgynevezett patibulum segítségével (mely valóban keresztirányban állt ketté a bitófához képest). A patibulumhoz még lent a földön odakötözték vagy odaszegezték az elítélt csuklóit (Jézus esetében odaszegezték a tenyerét), majd a testet a bitóra húzták, fönt összekötötték vagy összeszegezték a két fát – melyek így már valóban a későbbi értelemben vett „keresztet” formázták – , és a lábfejeket vagy szabadon lógva hagyták, vagy a függőleges keresztfához (a bitóhoz) erősítették kötéllel vagy szegekkel. Az elítélt teste így megalázóan kiszolgáltatottá vált: ki lett téve a kíváncsi tömeg tekintetének, a lassan bekövetkező kimúlás után pedig a dögevő madarak légiójának. (Ábrázolásokon néha látni egy padka- vagy párkányszerű „támasztékot” a megfeszítettek lába alatt, ez azonban – ha létezett is a valóságban – nem az elítéltek és főleg nem Jézus „kényelmét” szolgálta, inkább a keresztre rögzítés előtt úgy-ahogy megtartotta a szenvedő testet.)
 
A festmények egyikén-másikán (pl. Rubensén) s ezek nyomán a filmfeldolgozásokban látható keresztállítás (kötelekkel, csigával) már csak azért is képtelenség, mert a felfüggesztett test – bármily elnehezült is a tehetetlenségtől – önnön súlyával semmiképpen nem tudná a függőleges keresztfát annyira belenyomni a földbe, hogy az ne dőljön el, hanem mintegy „magától” megálljon.
 
Valójában tehát a patibulumra szegezték vagy kötötték fel az elítéltet, pontosan úgy, ahogy José de Ribérának a Szent Fülöp vértanúsága című képén látható, a Pradoban. A kép a patibulumhoz kötözött szentet ábrázolja, a cruxra való felhúzás előtti pillanatban. A nagy tenebrista festő képének tanulmányozása megérteti velünk azt is, hogy az itáliai reneszánsz festői miért tértek el szükségképpen a hihetőbb és valószerűbb ábrázolástól. Nemcsak azért, mert János evangéliumát követték, hanem azért is, mert a szakrális téma Ribéráéhoz hasonló ábrázolása profán és kegyetlen. A művészi hatás szempontjából célszerűbb volt az egész keresztet „cipeltetni” Jézussal, noha bizonyos, hogy a Megváltó „csak” a patibulumot vitte a Golgotára, és aligha kétséges, hogy ez alatt a rövidebb gerenda alatt is éppen eléggé roskadozott.
 
Tudunk olyan megrázó ábrázolásról is, melyen a patibulumot hordozza Isten Fia, és ez – művészi erejét tekintve – nem marad el a többitől, ellenkezőleg: a testtartás, a mozdulatok valószerűek, „emberléptékűek”, és így a festmény eszmeisége is sokkal közelebb kerül a nézőhöz: valósággá, fájdalmas, emberi valósággá válik számára a Passió isteni misztériuma.
ooo
A keresztrefeszítés - mint  büntetés - témáját teljes mélységében tárgyalja és megosztja egy kutató, akitől az illusztráció is származik: http://www.frugalsites.net/jesus/crucifixion.htm 

 

Kézirat. 2003 körül

Kolozsvári Tamás: Keresztvitel (1427), Hieronymus Bosch: Keresztvitel (1515-16), Sebastiano del Piombo: Keresztvivő Krisztus (1530-as évek vége), Sodoma (Giovanni Antonio Bazzi): Keresztvitel (1500-as évek 1. fele), Tintoretto (Jacopo Robusti): Golgota (1566-67), P. P. Rubens: A kereszt felállítása (1610)

Ribera: Szent Fülöp vértanúsága

Rubens: A kereszt felállítása

A bejegyzés trackback címe:

http://szgaboragnes.blog.hu/api/trackback/id/tr172288681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.